Tavaly egyöntetűen megállapítottuk, hogy ez a túra kiemelt helyen szerepel ez évi terveink között, mivel jól szervezett, változatos, izgalmas emelkedőkel tarkított gyönyörű útvonalon  vezet, így mindenképp itt a helyünk, ha esik, ha fúj. (ez be is jött sajnos) Reggel 1/2 5- kor találkoztunk hátrom társammal, bepakoltunk az autóba és útnak indultunk. Bozsokon csatlakoztunk a már péntek délután megérkezett elő őrshöz, és a határátlépést követően gyorsan megérkeztünk Stadtschlaining-ba. ( Egy, csak egy legény volt az autóban aki egymás után kétszer ki tudta mondani hibátlanul az amúgy hangulatos, és kedves kis városka nevét.)
 

A beígért rossz idő megtette hatását, jóval kevesebben indultak, mint tavaly, de azért szépen gyülekeztek a kerékpárosok a kissé lehangoló temető melletti rajthelyen. Reménykedtünk, hogy esetleg megússzuk az esőt, de ahogy lenni szokott, nem így történt. A rajt után kb. 2 kilométert mentünk száraz úton, majd először csak óvatosan, aztán  ellentmondást nem tűrően rákezdett az eső, a sűrű, apró szemű áztatós fajtából. Gyakorlatilag  ez végigkísért minket egész úton. A hosszú, illetve rövidtávot kettéválasztó útelágazásig  együtt haladt a mezőny, aztán a társaság nagy része elkanyarodott a rövidtávra, mi összevárva egymást egy kisebb csoportban maradtunk, és ezt a csoportot szinte végig sikerült  együtt tartani. 148 km volt a hosszú táv, majd 2000 m szintemelkedéssel , a 45 Euro nevezési díj fedezte a  frissítés, a tésztaparti, üdítő, és egy jó minőségű kerékpáros nadrág költségeit.
 

A táv első harmada volt az igazán kemény, a helyenként bőven 10 % feletti emelkedőkkel tarkított bevezető komolyabb hegymenet, majd a nem annyira meredek, de 10km hosszú  Irottkő meghódítása, ami a hideg esőtől elmerevedett izmokat igencsak próbára tette. Itt volt az első frissítőállomás is, ahol banán, szendvics, izo italok várták a megfáradt sporikat.  Gyorsan elintéztük a frissítést, mert ahogy megálltunk elkezdtünk fázni, ez az "élmény" csak  fokozódott, ahogy elkezdődött az amúgy száraz útviszonyok mellett kifejezetten élvezetes  lejtmenet. Nem tudtam összefogni a számat úgy reszkettem, ráadásul a nulla fékhatás mellett  igencsak kellett kapaszkodni, hogy bukás nélkül megússzuk. Az izgalmas gurulás utáni kisebb-nagyobb dombokkal tarkított sík országúti részen összeálltunk ahogy kell, és a kerekek által felvert esőfüggönyben haladva próbáltuk magunkat jól érezni, illetve váltott vezetéssel országúti kerékpározást imitálni.  Valamennyire sikerült felmelegedni, néha még beszélgetni is volt erőnk, de az egyébként szép burgenlandi tájból nem sokra emlékszem, reménytelen volt a nézelődést erőltetni a folyamatosan szemembe fröcskölő esővíztől. 100 km-nél volt a második frissítőpont, itt egy kicsivel több időt töltöttünk, a hideg miatt jóval több energia fogyott, mint szokott, és ezt  pótolni kellett. Ennek az lett az eredménye, hogy jóllakva, de teljesen elmerevedve, és átfázva vágtunk neki az utolsó szakasznak, ami tartogatott néhány meglepetést a gyanútlan vándoroknak, akik még nem ismerték az útvonalat. Számomra megjegyezhetetlen nevű kis faluk között vezetett az út, egy jellegzetessége volt mindegyiknek, sehol nem volt 10 %-nál enyhébb az emelkedő a kifelé vezető úton. Az utolsó 30 km már nem is esett jól, elfáradtam, elgémberedtem, átfagytam, "haza akarok menni !!" Szerencsére a befutó (naná, hogy kb. 2 km brutális emelkedő) előtt volt egy aránylag sík pihenő, ahol egy kicsit magunkhoz térhetünk, így végül nem is volt olyan vészes az utolsó mászás, szinte morbid örömmel üdvözöltem kedvenc temetőmet, és vele a célban parkoló autónkat. Szép lassan beszállingózott mindenki, átöltöztünk, ettünk, ittunk (nem mindenkinek jutott, ez egy rossz pont a szervezőknek, bár a kevés indulóra való tekintettel kicsit elszámolták magukat szerintem) Ebből kifolyólag megálltunk Bozsokon, és rendeztünk egy emberes vacsorát, nem kellett bíztatni senkit, feltöltöttük a leapadt energia készleteket rendesen.