Békásmegyer-Kisoroszi-Pilismarót-Esztergom-Kétbükkfa nyereg-Pomáz-Békásmegyer :120 km

 

Kellemes kerékpáros időben, ragyogó napsütésben gyülekeztünk (csupa ismerős arc) vasárnap reggel a Békásmegyeri "Mekinél" , hogy teljesítsük a távot, ki-ki felkészültsége szerint 120 km-t illetve 70 km-t. "amit csak bírunk" tempóval, bolyozással. Többen is fenték a fogukat Németh Viktorra, a tavalyi győztesre, mindenki Őt akarta legyűrni a hegyen :)
 

1/2 9-kor elindult a mezőny, gyorsan kialakult egy kb. 20 fős csapat, váltott vezetéssel, tempósan haladtunk Kisoroszi-ig, ahol az első ellenőrző pont várt ránk, némi frissítővel. Kicsit aggódtam, hogy a (sajnos) megszokott módon az elsők közt bélyegzők meglépnek, ezzel szétszakítva az élmezőnyt, de mindenki nagyon sportszerűen kivárta a procedúra végét, így együtt indultunk vissza Tahitótfaluba, majd tovább Pilismarót felé, ahol a következő ellenőrőz pont volt. Sokan nem szeretik a 11-es utat, ami tény, hogy nem egy leányálom kerékpáros szempontból, de most szerencsére senki nem akart minket aszfaltba taposni, egyszer sem dudálták le a fejünket türelmetlen autósok. Folyamatosan 35-40 km/h tempóval haladtunk nagy egyetértésben, igaz néha előfordult, hogy valamelyik tréfás kedvű mókamester kicsit megrángatta az elejét, ilyenkor kapaszkodni kellett, hogy egyben maradjon a mezőny.
Pilismaróton kifejezetten nem esett jól a megállás, nekem személy szerint kicsit idegesítő ez a bélyegzés a túrákon, erről nem a szervezők tehetnek, ezer éves szokás, csak szerintem semmi értelme. Aki csalni akar, útvonalat rövidíteni, stb az csaljon, rövidítsen, legyen vele boldog......Itt is összevártuk egymást, majd változatlan lelkesedéssel nyomtuk tovább Esztergomig, ahol már látszott, hogy mindenki elkezdett tartalékolni a hegyre, ahogy várható volt komoly csatára van kilátás Kétbükkfa nyeregig.
 

A hegy lábánál véget ért az idillikus hangulat, Viktor barátunk megindult, magával rántva az élmezőny jelentős részét, ebben én már nem vettem részt, mert ha megszakadok sem tudtam volna velük tartani a lépést, az meg már tökmindegy, hogy egy percet kapok, vagy ötöt a hegytetőn. Nagyon szeretem a Pilist, ilyenkor nyár végén pláne különleges hangulata van, így nem okozott lelki traumát, hogy bizony nem vagyok ott a topon fölfelé. Szépen kényelmesen a magam tempójában fájdalommentesen felpörgettem Kétbükkfáig, az ellenőrző ponton megálltam egy röpke adminisztrációra, majd leromboltam Pomázra . Közben utolértem Viktort, aki begörcsölt, így idén nem tudott beleszólni az első helyért folyó küzdelemben. Mivel unalomig ismerős a pálya ezen része, nem spórolgattam tovább, nem takarékoskodtam, mentem ahogy tudtam, így aránylag elviselhető hátránnyal érkeztem célba az élboly után.